terhesteszt2

Honnan tudhatom, hogy terhes vagyok

terhesseg_jelei A többség számára ez egy bizonytalan időszak. Ha már jó ideje próbálkozik az ember és túl van néhány csalódáson, akkor pedig aztán tényleg el tud bizonytalanodni. A könyvek által leírt émelygés, szagundor és hasonló tünetek csak a 6.-7. héten jelentkeznek, vannak azonban olyan jelek, amik az aktuális menzes előtt már tapasztalhatóak, már akkor is, amikor a teszt még semmit sem mutat. Sokan beszámolnak róla, hogy olyan “mindjárt meg fog jönni” jellegű érzésük van (erre a tudományos magyarázat az, hogy a hormonműködés még a régi, azaz a szervezet úgy csinál, mintha tényleg leválna a méhnyálkahártya).

Néhány esetben előfordulhat a menstruáció várható időpontjában kevés vérzés, ez azonban jellegében más, mint a normál menstruáció. Ilyenkor az történik, hogy az embrió beágyazódott, ennek ellenére egy kis darab méhnyálkahártya mégis levált vagy egyszerűen csak a hormonok szórakoznak velünk A vérzés mennyisége általában kevesebb a szokásosnál, vagy más a színe – ez gyanúra adhat okot. Az is előfordulhat, hogy a vérzés egyéb okból adódik, például méhen kívüli terhesség miatt, ezért, ha gyanítjuk, hogy teherbe estünk, esetleg a teszt is pozitív lett és vérzést észlelünk, akkor mindenképpen menjünk el azonnal orvoshoz! A vérzés eredhet hormonális okokból is, és végül akár vetéléshez is vezethet, de hormontartalmú tablettákkal sok esetben megmenthető a baba! Sok várandós nő beszámol enyhe alhasi görcsökről, nyomásérzésről és a mellek érzékennyé válásáról.

Visszakanyarodva a tünetekhez

A sikeres megtermékenyülést követő napokban még biztosan nem fogunk semmit érezni, az első tünetek, szurkálás hastájékon vagy a petefészeknél, és az a bizonyos „mindjárt meg fog jönni” érzés csak az elmaradt menstruáció körüli napokban jelentkezhet. Szintén viszonylag hamar észlelhető a mellfeszülés, a mellek megnövekedése és a testhőmérséklet növekedés, sokan még lázról is beszámolnak, sőt olyan anyukával is beszéltem már, aki mindkét gyerekről azt hitte, hogy influenzája van, mert izomfájdalmat érzett és belázasodott. Hőhullámok is már a 4.-5. hét környékén előfordulhatnak. A hőmérséklet növekedés csalóka tud lenni. A peteérés utáni napokban ugyanis a legtöbb nőnél felmegy a testhőmérséklet, a menzes előtti napokban, vagy a menzes napján pedig általában lecsökken, van azonban olyan is, hogy valakinél csak akkor csökken le, amikor már megjött a menstruáció, így önmagában a hőmérséklet növekedés alapján nem állítható biztosan, hogy teherbe estünk.

hanyas2 Az émelygést, hányást az első számú tünetek között említik a könyvek, de ezek csak később jelentkeznek, amikor a petezsák is elkezd kialakulni, úgy a 6. hét környékén, azaz az elmaradt menstruáció után 1-2 héttel. Az émelygés és a hányás (ami egyébként nemcsak reggel fordulhat elő, hanem akár egész nap tarthat) akár a 15-16. hétig kísérőtársaink lehetnek, de a többségnél a 12.-13. hét táján elmúlik. Vannak olyan peches kismamák is, akik az egész terhességet végighányják. Az émelygéses tüneteket tovább tudja még rontani a szagundor, és az egyéb étvággyal kapcsolatos jelenségek (én például úgy éreztem, minden ételt utálok, csak és kizárólag a szilvás gombócot tudnám megenni, aminek a maradékától másnap már rosszul voltam), bizonyos ételek megutálása és kívánása. A 6. hét után a szervezet észleli a „betolakodót” és úgy reagál rá, mint valamilyen mérgezés esetén. Ilyenkor kvázi mérgezéses tünetek lépnek fel, amik a hetek múltával egyre erősödnek, aztán lanyhulnak.

Gyakran előfordul szédülés, sőt akár ájulás is, ettől nem kell megijedni, de azért az orvosnak feltétlenül jelezni kell.

Az első igazán biztató tünet az aktuális menstruáció kimaradása, ilyenkor már érdemes venni egy tesztet. A tesztek többsége az elmaradt menzes első napján már általában pozitívat jeleznek, de az is előfordulhat, hogy csak pár nappal később jelenik meg a várva várt két csík.

A terhesség gyanújelei – a teljesség igénye nélkül

A gyanújelek azok, amelyek az egész szervezetre vonatkoznak, és előfordulhatnak nem terhes állapotban is. A terhesek 50-60 százalékánál már korán, a fogamzás utáni harmadik, negyedik héttől kezdődően tapasztalhatók. Ezek a tünetek főleg reggel, éhgyomorra jelentkeznek.

Ezek a jelek nem mindenkinél jelentkeznek, sőt, még ugyanazon anya más-más terhessége is más-más tünetekkel járhat. Lehet, hogy a fent felsoroltak mindegyikét tapasztalni fogod, de az is lehet, hogy egyiket sem. Van, aki onnét sejti, hogy babár vár, hogy az elmaradt menstruációja napján szédülve ébred, van, akinek a mellbimbója bizsereg, van nem jön ki a szokásos, mensi előtti pattanása – ahány nő, ahány terhesség, annyiféle jel.

  • elmaradt menstruáció (igaz, pár csepp terhesség esetén is előfordulhat az első elmaradt menstruáció idején
  • reggeli rosszullét (sok nőnek egész nap hányingere van, egyeseknek egyáltalán nincs)
  • gyakori vizelési inger
  • mell megnövekszik, érzékennyé válik
  • a méh nagyobbnak érződik
  • a mellbimbó körüli terület, az anyajegyek sötétebbé válhatnak
  • a mellen előtűnnek a vérerek kék csíkjai (később a hasfalon is)
  • a mellbimbón a bőr szárazzá válik
  • előtej szivárgás
  • folyamatos éhségérzet
  • nagymértékű fáradtság
  • ha terhesnek érzed magad
  • Fokozott nyálelválasztás
  • Kívánósság
  • Szagokkal szembeni túlérzékenység
  • Megváltozott hőérzékelés
  • Gyakori vizelési inger
  • Szédülés – ájulás
  • alhasi görcsök, feszülés, mindjárt megjön érzés

A fenti felsorolásból a leggyakrabban előfordulókat részletesebben is tárgyaljuk.

Kimerültség/Fáradtság

A fáradtság és kimerültség a terhesség azon korai jelei közé tartozik, mely már a fogantatás utáni első héten jelentkezhet. A magasabb progeszteronszint, a vér-termelésben bekövetkező változások, a szívritmus és légzés megváltozása mind hozzájárul ehhez. A fáradtság oly mértékű lehet, hogy komoly gondot okozhat egyéb feladataidra való koncentrálás. Hamarabb elálmosodsz, és nehezebb reggelente felkelni. Napközben is álmosnak, fáradtnak érzed magad, és a testmozgás is nehezedre esik. Akár egy egyszerű vásárlás is kimerítőnek tűnik. Különösen jellemző ez az első három hónapra (trimeszterre), mikor a szervezetnek hozzá kell szoknia a hormonváltozásokhoz, illetve a harmadik harmadra, mikor a jelentős súlytöbblet állandó cipelése fárasztja ki az embert, valamint a nagy pocak miatt már kényelmetlen az alvás. A túlzottan kimerült kismamáknak érdemes vérszegénységi vizsgálatot végeztetnie.

egyéb lehetséges magyarázat – stressz, kimerültség, depresszió, megfázás vagy egyéb betegség

Fejfájás fejfajas

A hormonok hirtelen növekedése okozhat gyakori fejfájást már a terhesség korai szakaszában is.

egyéb lehetséges magyarázat – dehidratáció (kiszáradás), koffein visszatartás, egyéb fejfájást kiváltó tényezők

Gyakori vizelés

A hormonváltozás hatására gyakrabban kell pisilned, amit gyakran felfázás jelének tekintenek. Ez a tünet a terhesség egészét végigkíséri, mivel a terhesség előrehaladtával a megnövekedett méh nyomja a hólyagot.

egyéb lehetséges magyarázat – húgyúti fertőzés, túlzott koffein/ folyadékfogyasztás, diabétesz

Bizonyos ételek kívánása/undorodás egyes ételektől

Az a mai napig sem tisztázott pontosan, hogy mi okozza az émelygést, az undorodást bizonyos ételektől. A háttérben valószínűleg egy védekező mechanizmus áll, amely a magzat egészségét szolgálja azáltal, hogy az anyát távol tartja a potenciálisan veszélyes táplálékoktól. Főleg későbbi terhességi korban fordulhat elő bizonyos (esetenként szokatlan) ételek megkívánása.

egyéb lehetséges magyarázat – depresszió, bizonyos tápanyagok hiánya a szervezetben

Szagérzékenység szagerzekenyseg

A terhesség korai tüneteihez tartozik, hogy az addig kedvelt szagok, illatok rosszullétet okoznak, és egyéb szagokra is sokkal érzékenyebbé válik a kismama. Mindezt a megnövekedett ösztrogénszinttel magyarázzák.

Ennek csökkentésére javasolják, hogy ne főzzél olyan ételeket, melyek intenzív illatúak, szellőztess gyakran, tartózkodj sokat a friss levegőn.

Szédülés/Ájulás

A korai terhesség gyakori jele a szédülékenység, különösen, ha éhes vagy. Mindez az alacsony vércukorszint miatt van. Segít, ha gyakrabban eszel, hogy a vércukorszinted ne essen le. Jó, ha mindig van nálad valamilyen egészséges, tápanyagdús nassolnivaló: banán, szőlő, mazsola, müzliszelet stb.

Hányinger/Reggeli rosszullét

Ez a közismert korai terhességi tünet egyeseknél már a fogantatás után, másoknál általában 2-8 héttel az után jellemző. Általában reggel jelentkezik, de bármely napszakban előfordulhat. A reggeli rosszullét azért gyakoribb, mert a gyomorsavak az éjszaka során felgyűlnek.  Sajnos azonban azok a nők, akik reggelente gyakori rosszullétre panaszkodnak, nagy valószínűséggel a nap más időpontjaiban is fognak hányingert érezni.Sokat segíthet, ha reggel ébredés után eszel néhány falatot, illetve napközben is tartasz magadnál néhány szem kekszet, aszalt gyümölcsöt valamint egy kis üveg ásványvizet. Rendszeres, kis mennyiségű étkezések esetén a rosszullétek ritkábban jelentkeznek.

Ritkán előforduló állapot a terhességi vészes hányás, ilyenkor a gyakori, sorozatos hányások miatt a szervezet nem jut elegendő folyadékhoz valamint tápanyaghoz, emiatt néhány napos kórházi felvétel indokolt. A kismama állapotát ilyenkor infúziós kezeléssel igyekeznek rendezni.
egyéb lehetséges magyarázat – ételmérgezés, stressz, egyéb gyomorpanasz

Megduzzadt/ érzékeny mellek

A megduzzadt, érzékeny mellek már a fogantatás után 1-2 héttel jelentkező terhességi tünetek. Ilyenkor a mellek fájdalmasan duzzadtak és/vagy érintésre érzékenyek. Legszembetűnőbb mindez zuhanyzásnál, átöltözésnél, vagy az esti lefekvésnél, mikor próbálod magad kényelembe helyezni. Nem csak a mellek, hanem a mellbimbó is érzékeny lehet, emellett a színe is sötétebb tónusúvá válhat.
Mindennek hátterében a szoptatásra való felkészülésért felelős hormonok állnak.

egyéb lehetséges magyarázat – hormonzavar, fogamzásgátló tabletta, premenstruációs szindróma

Hátfájás

Ritkábban előforduló korai terhességi tünet a hát alsó részének fájdalma. Általánosan elmondható, hogy ez a terhesség egészét végigkíséri.

egyéb lehetséges magyarázat – stressz, egyéb hátprobléma, fizikai vagy mentális megerőltetés

Az emésztőrendszer működése megváltozik

Bizonyos, terhességben termelődő hormonok hatására a simaizmok ellazulnak, csökken a belek perisztaltikus mozgása, emiatt pedig a béltartalom továbbítása. Ez az oka a terhesség alatt gyakran jelentkező székrekedésnek. Étrendi változtatásokkal ez a probléma csökkenthető. Naponta legalább másfél-két liternyi folyadék (főleg víz vagy édesítetlen gyümölcstea, esetleg vízzel hígított 100%-os gyümölcslé) elfogyasztása javasolt, ezen kívül pedig sok gyümölcs, zöldség, teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér, natúr joghurt, aszalt gyümölcsök.

A nyelőcső záróizma ellazul, emiatt fordulhat elő savas felböfögés, gyomorégés, reflux (amit súlyosbít a terhes méh nyomása is), és a várandós nők sokkal könnyebben hánynak.

A hüvelyváladék mennyisége megnő, savas vegyhatása fokozódik

Fontos, hogy amennyiben a nagyobb mennyiségű váladékhoz szeméremtesi égő, viszkető érzés párosul, vagy ha a váladék kellemetlen szagú vagy szokatlan színű, mindenképpen fel kell keresni a szülészorvost. Ilyen tünetek hátterében gombás vagy bakteriális fertőzés is állhat. A fertőzést mindenképpen kezelni kell, terhes állapotban is. Főleg a baktériumok által kiváltott fertőzések veszélyesek, ugyanis ezek a méh felé terjedve vetélést, koraszülést okozhatnak.

Várandós nők esetében a hüvelyi fertőzések egyébként a megszokottnál gyakrabban fordulhatnak elő megfelelő tisztálkodás, higiéniai körülmények mellett is.

Mindemellett előfordulhat, hogy a szeméremajkak sötétebb színűek lesznek.

Magasabb testhőmérséklet és pulzusszám

thermometer A terhesség egyik korai jele, hogy a testhőmérséklet picivel magasabb, mint egyébként. Ilyenkor gyakran megfázásra, kezdődő betegségre gyanakszik a kismama.

Várandósság alatt emelkedik a pulzusszám. A vérnyomás a kezdeti időszakban kissé csökken, majd ismét a normális értékre emelkedik. Előrehaladott terhességben, mivel a méh felfelé nyomja a rekeszt, a légzés jellege megváltozik, könnyebben kifullad a kismama. A növekvő méhnek a nagyvénákra gyakorolt nyomása miatt visszerek jelenhetnek meg a lábszáron, a combon. Hasonló ok miatt alakulnak ki az aranyeres csomók is, azonban ebben a folyamatban szerepe lehet a székrekedésnek is.

Menstruáció késése/ megváltozása

A késő, vagy kimaradt menstruáció a leggyakoribb terhességi jel. Noha sokan véreznek a terhesség alatt is, az a fajta vérzés jellegében teljesen más, mint a menstruáció.
egyéb lehetséges magyarázat – Túlzott súlyvesztés vagy súlygyarapodás, hormonális probléma, stressz, fogamzásgátló tabletta szedésének abbahagyása.

Beágyazódási vérzés

Ez az egyik legkorábbi terhességi tünet, általában a fogantatást követő 6-12 napon jelentkezik, mikor az embrió beágyazódik a méh falába. Ez a vérzés általában pecsételő, kis mennyiségű, jellegében eltér a normál menstruációtól, s annak várható időpontjától hamarabb jelentkezik.

egyéb lehetséges magyarázat – korábban jelentkező menstruáció, fertőzés, fogamzásgátló tabletta váltás, heves szeretkezés során szerzett horzsolás.

Hangulatváltozás/ Ingerlékenység

A fentiekben leírt tünetek mellett még a hormonok is dúlnak a szervezetedben, csoda így, hogy ingerlékenyebb, érzékenyebb vagy? Ez az érzelmi változás a felelősségvállalásra való felkészülés időszaka. Teljesen normális, hogy tele vagy megválaszolatlan kérdésekkel a szüleid és barátod reakcióival, a terhességgel és a jövőddel kapcsolatban. Segíthet, ha sokat alszol, megfelelően táplálkozol, és nagyokat sétálsz.

Tesztelés terhesteszt

A napjainkban kapható terhességi tesztek meglehetősen érzékenyek, a várható vérzés időpontjában már kimutathatják a terhességet. Amennyiben a teszt negatív, azonban a vérzés továbbra sem jelentkezik, néhány nap múlva meg kell ismételni. Kérdéses esetben (és pozitív eredmény esetén is) fel kell keresni a szülészorvost.

A terhesség valószínű jelei

A terhességet sejtető jelek után lássuk, mi az, ami biztosabbat mondhat. A terhesség valószínű jeleinek egy részét csak a nőgyógyász tudja csak megállapítani.

A valószínűségi jelek a nemi szerveket és az emlőt érintő elváltozásokban mutatkoznak meg, valamint ebbe a csoportba sorolható a pozitív terhességi teszteredmény is. Leggyakoribb jel a havivérzés kimaradása. A rendszeresen menstruáló nőknél 3-4 napos vérzéskimaradás esetén feltétlenül gondolni kell a terhességre, bár a vérzés egyéb okok miatt is elmaradhat (pl. betegség, endokrin zavar, klíma- és életmódváltozás, pszichés megterhelés).

Ebben az állapotban igen gyakran tapasztalható a hüvelyváladék indok nélküli mennyiségi megváltozása, amely a fokozott hüvelyi vérbőségből adódó transzudáció és hámlelökődés miatt alakul ki. A nőgyógyászati vizsgálat során a hüvely lilás elszíneződését, a méh megnagyobbodását és felpuhulását tapasztalhatjuk. Az emlő megduzzad, érzékennyé válik, a bimbóból előtej (colostrum, kolosztrum) ürülhet. Ezeket az elváltozásokat azért nevezzük valószínűségi jeleknek, mert a tünetek együttes előfordulása csak valószínűsíti a terhességet, de külön-külön csaknem mindegyik mutatkozhat terhesség nélkül is.

  • Elmaradt menstruáció
  • Megnagyobbodott, érzékeny mellek
  • Besötétedett bimbóudvar
  • Fokozottabb folyás
  • Alhasi görcsök
  • a méh megnagyobbodása
  • a méhszáj puhábbá válása
  • hüvely lilás elszíneződése
  • az alhas megnagyobbodása a harmadik hónap táján
  • megemelkedett ébredési hőmérséklet a peteérést követő 14 napon túl is
  • pozitív terhességi teszt
  • Három héttel a beágyazódás után (vagy kb. hat héttel az utolsó menzesz után) a chorionicus gonadotropin nevű placenta-hormon kimutatható a nő vizeletében Ez az egyszerű terhesség-teszt percek alatt elvégezhető. Azonban, bár a pozitiv teszteredmény (a hormon kimutatása) csaknem mindig korrekt, a negativ eredmény nem feltétlenül megbízható.

A terhesség biztos jelei

A terhességnek három, valóban megbízható jele van:

  • a fötusz szívverése, amit az orvos sztetoszkópjával hallhat kb. az ötödik hónap kezdetétől.
  • A fötusz aktiv mozgása, ami kb. ugyanabban az időben érezhető
  • a fötusz láthatóvá válik a képernyőn egy ultrahangos vizsgálat során (kb. 7.hét)

Felhasznált  források: www.kamaszpanasz.hu, met.oszk.hu, www.vital.hu, www.kismamablog.hu