naptar

A terhesség utolsó heteiben a kismamákat leginkább foglalkoztató kérdés a szülés megindulása. Mikor indul meg? Honnan tudhatom, hogy ez már az? Nem fogom összetéveszteni a jóslófájásokat az igaziakkal? Mi van, ha nem érünk be időben a kórházba?
Mikor szülök már? Hiába a jóféle szüléskalkulátorok, a számítási módszerek, az ultrahangos jóslás és az orvos tanácsai, a babák sosem akkor bújnak ki, amikor mi szeretnénk, vagy amikor szerintünk ideális lenne, hanem azt az időpontot választják, amit ők jónak gondolnak. Szívesen születnek négynapos ünnepekkor, teliholdkor, hideg és melegfrontkor: gyakorlatilag bármikor, csak éppen a kiírás napján nem

Ebben a nagy várakozásban és izgalomban idővel minden apró jelről azt hiszed, ez most már biztos jel. Minden ultrahangon és CTG vizsgálaton várod az egyértelmű bizonyítékokat: sajnos azonban sem az UH, sem a CTG, sem az orvos nem képes megjósolni az első fájások időpontját. Egy rohanósabb napon vagy éppen frontokkor, esetleg a jóslófájásoktól előfordulhat, hogy időszakosan jobban kilengnek a CTG görbéi, de ezek az igazi fájásokat jelző görbéktől még messze állnak.

Senki nem tudja megmondani előre, hogy mikor fog szülni, sem azt, hogy meddig fog vajúdni. A számok alapján az első gyermekes nők 12-16 órát, a többedik gyermekesek 6-8 órát vajúdnak. Ezek csak körülbelüli adatok, a vajúdás és szülés mindenkinél másképp zajlik le!

Korai jelek

Az első gyermeküket váró édesanyák általában rendkívül tanácstalanok a szülés megindulásával és főleg annak előjeleivel kapcsolatban. Ez nem véletlen, hiszen ahány kismama, annyi változat létezik. Különösen igaz ez a korai jelekre, de azért lássunk néhány tünetet, amit viszonylag gyakran tapasztalnak a szülés előtt álló anyák.

Könnyebbedés

A közeledő szülést kb. 2-4 héttel (sokadik babásoknál 1-2 héttel) fokozódó medencenyomás előzheti meg, mely miatt fájhat a szeméremcsont, a gáttájék és a hát, valamint nyilalló „szúrásokat” is tapasztalhatsz, mely a medencefenék izomzatából indul ki. Ennek oka a baba fejének beilleszkedése a kismedencébe.

Ezzel a folyamattal párhuzamosan az egész pocak lejjebb ereszkedik, aminek köszönhetően ismét könnyebbé válhat a légzésed, megszűnhet a gyomorégésed, visszatérhet az étvágyad, ugyanakkor több nyomás nehezedik a hólyagodra, így többet kell majd WC-re járnod. A többedik terheseknél a könnyebbedés csak közvetlenül szülés előtt következik be.

Nyákdugó távozása

A méhszáj lazulásával erőteljesebbé válhat a hüvelyi folyás, illetve sűrű, nyákos, esetleg véres váladék formájában távozhat a nyakcsatornát védő nyákdugó, amire a méhszáj megnyílására lehet következtetni. A nyákcsap távozása lehet a szülés megindulásának korai jele, de távozhat a méhszájból észrevétlenül is. A nyákdugó távozása nem azonos azzal, mikor a magzatvíz elfolyik, ilyenkor a baba még a magzatburok biztonságában van. Bár ez egy korai jele a szülés megindulásának, még több napod, sőt akár 1-2 heted is hátra lehet a szülésig! Mint bármikor a terhesség folyamán, ha vérzést észlelsz, azonnal beszélj az orvosoddal!

Jóslófájások

Különböző időpontokban és eltérő mértékben ugyan, de a legtöbb kismamánál jelentkeznek az ún. Braxton-Hicks-féle összehúzódások, vagyis a jósló fájások. Ezek célja, hogy kitágítsák a méh alsó szakaszát, lehetővé téve ezzel, hogy a baba feje beágyazódjon a kismedencébe. Jellemző rájuk, és főleg emiatt különböztethetők meg a valódi fájásoktól, hogy meglehetősen rendszertelenek.

Jóslófájások már hetekkel, akár hónapokkal a szülés előtt is jelentkezhetnek, ezek azonban legfeljebb kellemetlenek és mindig rendszertelenek, rövidek, egy óra leforgása alatt legfeljebb négyszer ismétlődnek.

Rejtett vajúdás, nyílik a méhszáj

Vannak olyan szerencsés anyukák, akik 2 óra alatt túlesnek az egész szülésen, mert eleve 5 perces fájásokkal indítanak és már jócskán kinyílt náluk a méhszáj is. Ezt annak köszönhetik, hogy rejtett vajúdáson esnek át, azaz napokon (vagy heteken) át fokozatosan kinyílik a méhszájuk, így a szülés időpontjára már csak egy kicsi út jut. Ezt a folyamatot elősegítheted, ha a 36. héttől málnalevél teát iszol vagy a méhszáj tágulását segítő homeopátiás bogyót szedsz (CAULOPHYLLUM C30 napi 1 golyócska a 36. héttől mindennap).

A rejtett vajúdást a gyakori jóslófájások, illetve az orvosi vizsgálatokkor a méhszáj tágulását jelző értékek jelezhetik: 3000-zárt méhszáj, 2000, 1000-megrövidült méhnyak, az első szám a méhnyak hosszát jelzi, ha 1-es, akkor teljesen megrövidült, normál állapotban 3-as, a második szám a külső, a harmadik a középső, a negyedik pedig a belső méhszáj állapotát jelzi. Ha az érték például 2100, azt jelenti, hogy a méhnyak megrövidült, és elkezdett nyílni a külső méhszáj, ha 2111, akkor a méhszáj teljesen nyitva van, de a méhnyak még nem rövidült meg teljesen. Ha az érték 1111, akkor valószínűleg már megindult vagy hamarosan meg fog indulni a szülés.

Egyéb jelek

Sokaknál rendszeresen hasmenés fordul elő. Hangulati ingadozásaid lehetnek, vagy éppen rád törhet a „fészekrakási kényszer”.

Vajúdás kezdete

Valójában ma sem tudjuk pontosan, minek a hatására kezdődik meg a vajúdás. Úgy tűnik, a magzat bocsát ki olyan hormonokat, amelyek a méhlepényt bizonyos enzimek termelésére ösztönzik. Ezek az enzimek fokozzák az anyai szervezet ösztrogén-, adrenalin- és noradrenalin-kibocsátását, és így előkészítik a magzat létfontosságú szerveinek érését. Ugyanakkor a méh által termelt prosztaglandin hormon felelős a méhszáj éréséért, felpuhulásáért és a fájások erősödéséért. Az összehúzódások a méhszájhoz nyomják a magzat fejét, ez segíti a tágulást. Mindez az agyalapi mirigyben oxitocin-kibocsátáshoz, s ezáltal rendszeres, erőteljes fájástevékenységhez vezet. Annyi bizonyos, hogy többféle hormon bonyolult összjátéka szükséges ahhoz, hogy a születés mindennapos csodája végbemehessen.

A szülés megindulása általában fájásokkal kezdődik, ez az esetek 80 százalékára jellemző. A szülések 10-20%-a kezdődik úgy, hogy elfolyik a magzatvíz, és ezen esetek többsége csak szivárgás, az, hogy ömleni kezd a víz, a ritkább eset.

Ha úgy érzed, hogy megindult a szülés, már csak könnyű ételt fogyassz!

Magzatvíz elfolyása

A babát védő magzatburok a vajúdás folyamán bármikor megrepedhet. A nők csupán 10%-20%-ánál történik ez a korai szakaszban, úgyhogy nem kell ezt megvárni az orvos/kórház felhívása előtt. Ha megtörténik, elfolyhat a magzatvíz egy erős sugárban (mintha bepisilnél), vagy csordogálhat cseppenként. A víz szivárgása később abbamaradhat, mert a baba feje lejjebb száll, beékelődik, és elzárja a víz útját.

Ha elfolyik a magzatvíz vagy szivárogni kezd, semmi ok az izgalomra, hívd fel az orvosod, a szülésznőd, vagy szépen kényelmesen csomagoljatok be és menjetek be a kórházba, ahol megvárhatod a fájások kezdetét. Azzal, hogy a magzatburok megreped, lehetőség nyílik a hüvelyből felszálló fertőzésre, mely a magzat méhen belüli infekcióját okozhatja, és életét veszélyeztetheti. Ezért ilyenkor már ne ülj kádba és ne élj házaséletet és a felszálló fertőzés megelőzése érdekében érdemes 2-3 órán belül beérni a kórházba. Ha valóban megrepedt a burok és folyik a víz, akkor valószínűleg pár órán belül fájások is követik majd. A kórházban, ha a spontán fájástevékenység nem indul meg, a burokrepedést követően 6-12 órán belül fájáskeltő infúzió adásával fájásokat provokálnak.

A magzatvízzel kapcsolatban előfordulhat vaklárma is: a terhesség végén már elég bő folyása szokott lenni a kismamának, erről könnyen azt hiheted, hogy magzatvíz, ilyenkor nézd meg az állagát. A folyás színtelen, de nem vizes állagú, hanem van benne némi nyálka is, míg a magzatvíz színtiszta víz és a megszokottnál jóval nagyobb mennyiség.
A másik, ami becsapós lehet, ha fürdés után 1-2 órával egyszercsak kifolyik belőled valami: előfordul, hogy befolyik a hüvelybe fürdéskor egy kis víz és bennmarad, majd kicsit később kifolyik és ezt magzatvíznek vélheted.
Ha nagyon parázós típus vagy, szerezz be előre magzatvízjelző betétet (patikában kapható), ezzel megnézheted, hogy ami kifolyt az magzatvíz vagy sem.
A burokrepedésnek egyébként általában hangja is szokott lenni, egy apró pukkanás, ha ilyet hallasz és utána folyni kezd a víz, akkor biztos lehetsz a dolgodban.

Jönnek a fájások

Nagy rá az esélyed, hogy otthonodban és fájásokkal kezdődjön a vajúdás. A leggyakrabban feltett kérdés az szokott lenni, hogy vajon honnan ismered meg az első fájásokat, nos, ez igen egyszerű: az első fájást a többség nem ismeri fel, ami gyanús lehet az az, hogy hamarosan jön a következő, majd a következő, kezdetben 10-20 percenként, de ha már korábban nyitva volt a méhszájad, akkor előfordulhat, hogy rögtön 5 percesekkel kezdődik. Az időközöket úgy érdemes elképzelni, hogy egy fájás a vajúdás elején kb. 30 másodpercig tart, aztán teljesen elmúlik és 10 percig nincs semmi. Se derékfájás, se alhasi fájdalom, se semmi. Ha folyamatos fájást érzel, akkor vagy mindjárt szülni fogsz (és kérj meg valakit, hogy kapja el a kicsusszanó babát ;o)) vagy csak jóslófájásaid vannak.

A méhösszehúzódások kezdetben leginkább a menstruációs görcsökre hasonlítanak. Idővel egyre erősebbé és rendszeressé válnak. Az összehúzódásokat alhasi feszülés, hasmenés, hányinger kísérheti. Az első fájásokat általában a derekadban érzed, erőteljesek, de nagyon nem érdemes szenvedni rajtuk, mert a későbbiek rosszabbak lesznek. Ilyenkor érdemes kitapasztalni, mi esik jól fájáskor: ülni, állni, feküdni, guggolni, támaszkodni… Két fájás között inkább tegyél-vegyél pakolásszál és ne gondolj a következőre.

Az igazi fájásoknak nem a fájás a lényege és nem is a fájás mértéke a lényeg. A fontos a rendszeresség: kezdetben 10-20 percenként ismétlődnek, majd egyre sűrűbben jelentkeznek, egyenként legalább 30 másodpercig tartanak. Nem lehet elmulasztani őket, ha tehát két fájás között beülsz egy kád vízbe és a következő fájás gyengébb lesz, vagy ritkulni kezdenek, akkor ezek még nem igazi fájások. Nem igazi fájás a folyamatos vagy rendszertelen és nem 30 másodpercig tartó haskeményedés, sem az amikor a hasad alja fáj. A fájások jellege a menstruációs fájdalomhoz hasonlít és általában deréktáji fájdalommal párosul. Második gyermeknél az első fájások hamarabb jelentkezhetnek, rendszertelenebbek, akár hosszabb időre le is állhat a vajúdás, viszont sokkal erősebbek a fájdalmak.
A fájások az idő előrehaladtával, egyre sűrűbben jelentkeznek és egyre tovább tartanak. Kb. 5 perceseknél érdemes bemenni a kórházba, mert onnantól kezdve felgyorsulnak az események, 1-2 órán belül (vagy még hamarabb) akár kint is lehet a baba, de érdemes inkább arra felkészülni, hogy még innentől számítva is sokáig tarthat. Ez nagyrészt lelki tényezőkön is múlik. Ha hagynak a saját tempódban vajúdni, ha nem nézegetik félóránként a méhszájat, hogy tágult-e már, nem vacakolnak a CTG-vel, akkor sokkal hamarabb kint lesz a baba, mintha folyton jön valaki és vizsgálgat meg kérdezősködik.

Vannak olyan nők, akik a vajúdást csak a hátukban érzik. Ha elég erős ahhoz, hogy nem tudsz beszélni közben, akkor ideje beindulni a kórházba

Váratlan helyzetek

A szülés és a vajúdás nagyrészt lelki folyamat is. Előfordulhat, hogy bemész ötperces erős fájásokkal a kórházba és elkezdenek ritkulni a fájások, vagy épp ellenkezőleg: útközben a kocsiban elkezdenek erősödni és sűrűsödni.

Másodszor és többedszer szülő anyukáknál előfordul, hogy az első fájásra azonnal ugranak, hogy “na, ez az!”, mert ők már átélték, tudják, hogy milyen, de ez nagyon becsapós, innentől számítva akár még napok is hátralehetnek. A szülés megindulása többedszer szülőknél általában napokig vagy akár hetekig tartó rejtett vajúdással kezdődik és ha hagyják a dolgokat a maguk ütemében haladni, akkor a szülés már gyorsan megtörténhet.

Elvétve előfordulnak olyan esetek is, amikor a kismama jóformán a kitolási szak kezdetekor eszmél rá, hogy nyomban megszületik a baba, olyannyira észrevétlenül és fájdalommentesen, vagy éppen villámgyorsan zajlott le a tágulási szakasz. Első gyereknél azért ritkaság az ilyesmi, bár kétségtelenül előfordul.

Előfordul, hogy a kismama csak vizsgálatra érkezik, s közlik vele, hogy már megindult a vajúdás, csak éppen ő nem vette észre. Ilyenkor azért jobb, ha mindenki várakozó álláspontra helyezkedik, és gyors burokrepesztés helyett kivárják, amíg a kismama is észreveszi, hogy itt a szülés ideje.

Amikor csak nem indul

Úgy tűnik, az ellenkező véglet is előfordul: telnek-múlnak a napok, és a baba csak nem ?akar” megszületni. Vajon csak rosszul számolták ki a szülés várható időpontját, vagy tényleg nem működik valami odabent? Abban az időben, amikor még nem állt rendelkezésre CTG és ultrahangkészülék, megfigyelték, hogy a magzat túlhordása önmagában is növeli a szövődmények fellépésének gyakoriságát. Manapság szerencsére sokféle eszközzel tudják ellenőrizni, jól van-e még odabent a magzat. A szülés számított időpontjára sok baba még két hetet is ráhúz anélkül, hogy bármiféle veszélyes szövődmény kialakulna. Ha a vizsgálatok szerint a magzat elég élénk (ezért szokták a kismamákat a mozgások számlálására biztatni), a magzatvíz mennyisége és a méhlepény működése megfelelő, nyugodtan lehet várakozni a szülés természetes megindulására. Az NST- (nonstressz teszt-) vizsgálatok célja, hogy megfigyeljék a méhösszehúzódásokat és a magzati szívműködést.
Ritkán előfordul, hogy hiába várunk, mégsem indul meg a szülés időben, vagyis addig, amíg a magzat még jó állapotban van. Ha például a magzati koponya mérete, formája miatt nem tud beilleszkedni a szülőcsatornába, vagyis nem ereszkedik le, akkor hiányzik az erős belső nyomás és feszítés, ami a méhszáj kinyílását eredményező egyik fontos tényező. Az orvos ezt úgy fogalmazza meg: a fej magasan van és kimozdítható. A jelenség hátterében relatív téraránytalanság állhat: ez azt jelenti, hogy a kismama medencéjének formája vagy mérete miatt nem illeszkedik be rendesen a baba feje (vagy popsija).

Burokrepesztés: a rutinbeavatkozások közé tartozik, pedig nagy körültekintés szükséges ahhoz, hogy az orvos erre a lépésre szánja el magát, hiszen ez azt jelenti, hogy többé nem fordítható vissza a folyamat. A babának körülbelül 24 órán belül világra kell jönnie. A nyitott burok és az ismételt belső vizsgálatok a felszálló fertőzések veszélyét is növelik. Kedvező esetben a burokrepesztés felerősíti a már meglevő gyenge fájásokat, vagyis meggyorsítja az enélkül hosszúnak ítélt vajúdást.

Téves riasztás

Még tapasztalt, másodszor, harmadszor, ötödször szülő nőkkel is előfordul, hogy feleslegesen értesítik a bábát és az orvost, mire ugyanis beérnek a kórházba, a fájások szépen enyhülnek, majd el is múlnak. Vajon az izgalom felelős mindezért, vagy a türelmetlenség? Mindkettő szerepet játszhat benne! Felajzott állapotban talán fájdalmasabbnak, erőteljesebbnek érezzük a méhösszehúzódásokat, s nem figyelünk eléggé befelé. Aki beleéli magát, hogy szülni érkezett a kórházba, nem szívesen fordul vissza. Meggondolandó azonban, hogy vajon jobban járunk-e, ha bent maradunk. Ha valójában nem érkezett még el a szülés ideje, a burokrepesztés felesleges kockázatot jelent, és növeli a császármetszés valószínűségét, hiszen gyakori, hogy a fájások mégsem indulnak meg maguktól időben. Előfordulhat, hogy oxitocin-infúzióra lesz szükség, amely erőteljesebb fájásokat okozhat, mint amilyenek természetes körülmények közt lennének. Emiatt gyakrabban válik szükségessé valamilyen fájdalomcsillapítás, és romolhatnak a magzati szívhangok is. Mindezt végiggondolva határozottan jobb megoldásnak tűnik a türelmes várakozás és a magzattal folytatott szeretetteljes párbeszéd. Pár nappal később talán könnyebben el tudjuk engedni egymást.

A szülés megindulásának jelei – összefoglalás

Nagyon fontos, hogy a szülőnők ismerjék a szülés megindulásának jeleit, hogy tudják, mikor kell kórházba indulni, vagy a koraszülés első fenyegető jeleit észlelhessék.

A szülés közeledtét jelző jelek:

  • jósló fájások (a szülés megindulása előtti 2-4 hétben, óránként néhány alkalommal, mely napokra abbamaradhat)
  • Nyákdugó távozása
  • Méhszáj megrövidülése, fájások nélküli tágulása (csak belső vizsgálattal állapítható meg)
  • Keresztcsonti vagy derékfájdalom

Szülés megindulásának egyértelmű jelei:

  • Magzatvízszivárgás vagy folyás
  • Tágulási vérzés
  • Tágulási- vagy tolófájások
  • Azonnal szólj az orvosnak, ha a következők közül bármelyiket tapasztalod

    * Ha úgy érzed, megindult a szülés, de még több, mint 3 heted van hátra
    * Szorító érzés a hasban
    * Alsó háti fájadalom
    * Menstruációs görcsre hasonlító fájdalom
    * Hányingerérzet
    * Változó erősségű medence-táji fájdalom
    * Bélgörcsök

Feltétlenül és haladéktalanul jelentkezz a kórházban:

  • ha elfolyt a magzatvize,
  • ha a hüvelyből vérzést észlel,
  • ha a méhösszehúzódások 10 percesek, vagy annál gyakrabban jelentkeznek!
  • ha 24 órán túl nem észlel magzatmozgást.Lehetnek ilyen tüneteid akkor is, ha még nem szülsz, de jobb az orvossal beszélni, hogy biztosak legyünk.

Másoknál hogyan indult?

Kata (28), angoltanár
kisfia: Marcell Mátyás (1 éves)
Egész várandósságom alatt egyszer sem éreztem jóslófájásokat, nem keményedett a hasam. A szülés várható időpontja előtt két héttel befektettek a kórházba, mert magas volt a vérnyomásom. Egy héttel a kiírt időpont előtt, este 7-kor fájni kezdett a derekam, WC-re mentem, láttam távozni a nyákdugót. Szivárgott a magzatvíz, és egyre erősebben fájt a derekam. Fél 11-kor már erősek voltak a méhösszehúzódások, de csak tízpercenként jöttek. Aztán hirtelen kétpercesek lettek, majd éjjel két óra húsz perckor megszületett Marci. Biztos vagyok abban, hogy azért jött egy héttel hamarabb, mert érezte, hogy nem szeretek kórházban lenni. De nemcsak rám, hanem az apukájára is figyelt, aki nem szerette volna, ha 13-án születik a fia, ezért csak 14-én született meg. Már akkor is ilyen tündér volt!

Csilla (26), pénztáros
kislánya: Vivien (2 éves)
A 37. heti CTG azt mutatta, hogy közel a szülés, ezért befeküdtem a kórházba. Az utolsó két napban már szivárgott a magzatvíz, végül a 38. héten született meg a kislányom. Hajnali négy órakor ébredtem fel, pisilnem kellett, mindenem fájt, de nem tudtam, mi is történik velem. Kétszer is voltam WC-n, aztán már kint ültem a padon, nem tudtam feküdni. Szóltam a nővérnek, hogy olyan furcsa érzésem van, nem tudom, mi ez, de valószínűleg szülni fogok. Megvizsgált az ügyeletes orvos, és elmondta, hogy már nyílik a méhszáj. Fél kilenckor újra megvizsgáltak, és biztattak, hogy bármelyik percben kibújhat a baba. Húsz perccel később megszületett Vivien!

Ágnes (35), fuvolatanár
Kisfia: Bálint (2 éves)
A 41. héten már mindennap CTG-re jártam, minden rendben volt, de legbelül úgy éreztem, már meg kellene születnie, bár erre semmi jel sem mutatott. Lelkileg és fizikailag is éreztem, hogy már nem jó együtt. A 42. hét első napján prosztaglandin hormont tartalmazó zselével próbálták megindítani a szülést, de nem maradtak erősek és rendszeresek a méhösszehúzódások. Másnap újra felhelyezték a zselét a méhszájra, ez végül beindította a születést, elfolyt a magzatvíz. Nem tágultam, ezért az orvosom kézzel tágította a méhszájat, és bár kétszer is kaptam epidurális érzéstelenítőt, ez nagyon fájt. Végül este nyolckor született meg Bálint. Nagyon szerettem volna a kisfiamat természetes úton megszülni. Ebben segített az orvos, amikor nem császározott meg, hanem tiszteletben tartotta a kívánságomat.

Edit (40), kozmetikus
Kislánya: (Jázmin, másfél éves)
Hajnali három órakor felébredtem, nyugtalan voltam, fájdogált a hasam. Négykor már nem tudtam visszafeküdni az ágyba. Ötkor felöltözve vártam, hogy elinduljunk a reggeli CTG-vizsgálatra. Az autóban ötpercenként jöttek a fél percig tartó összehúzódások. Nem igazán tudtam, mi ez, de legbelül sejtettem, hogy szülni fogok, és a CTG is jelezte a méhösszehúzódásokat. Bent maradtam a kórházban, de még nem kezdődött meg a méhszáj tágulása. Egész nap rendszeresen, ötpercenként jöttek a fájások. Délután a párommal és a testvéremmel vajúdtam a szülőszobában, aromaolaj, homeopátiás bogyók, zene mellett. Este az orvosom kézzel tágított, és később megrepesztette a burkot. Intenzívebbé váltak a fájások. A vérnyomásom egyre feljebb ment. Végül este tizenegykor született meg Jázmin császármetszéssel. Nagyon fáradt és álmos voltam, alig tudtam nyitva tartani a szememet, de a műtőben minden erőmmel arra összpontosítottam, hogy el ne aludjak, és halljam, amikor a kisbabám felsír.

Felhasznált források:

www.kismamablog.hu, www.anyaleszek.hu,www.babaprojectproba.eoldal.hu, www.kismama.hu