
Kezdjük az alapoknál. A ciklus a menstruáció első napjától – az első olyan nap amikor tiszta piros vér jön, nem összetévesztendő az ú.n. “barnázással” – számítódik. Egy ciklus három részből áll: Menstruáció, follikuláris és lutális fázis, amit jól lehet látni ezen a képen is:
Ez egy (példa) hőgörbe, amit naponta vezet az ember. Felül a hőmérsékletek (itt fahrenheitben vannak, celsiusban a mérés helyétől függően kb 36 és 37,5 között lennének), alatta a “Day” sor értelemszerűen a ciklusnapok, alatta a “CM” a Cervical Mucus, azaz a hüvelyi nyák, alatta a “BD” sor a BabyDancing (hülye amerikaiak), azaz a szex, alatta a “Stats” sorban a zöldes a várható peteérés, a pirosas a várható menses.
És a nagy piros kereszt, aminek a vízszintes része a base temperature, azaz az alaphő, ami a ciklus elejére jellemző, a függőleges piros vonal meg maga a peteérés napja.
A pirosas rész az elején a menstruáció, a zöldes a folliculáris fázis, ez a peteérés előtti időszak, ezdő alatt érik meg a petesejt és az időszak végén van maga az ovuláció. A fő hormon az ösztrogén. A kékes a luteális fázis, ami az ovuláció és a következő menstruáció közötti időszakot jelöli, ha megtermékenyült a petesejt, akkor ekkor történik a vándorlása illetve a beágyazódása (kb a 7-10. luteális napon (DPO azaz day past ovulation)), de ha ez nem történt meg, akkor lassan elkezd a szervezet felkészülni a méh vastag nyálkahártyájának “leválasztására”, azaz a következő menstruációra. Ennek a szakasznak a domináns hormonja a progeszteron.
Ha az előbbi példa hőgörbét nézzük, és figyelembe vesszük hogy a peteérés a folliculáris fázis végén történik meg, és egy petesejt 24 óráig életképes, míg egy hímivarsejt majdnem 4 napig, akkor a kettő érték keresztmetszetét véve azt kapjuk hogy kb 4-5 nap van amikor teherbeeshet az ember:
A ciklusról még annyit fontos megjegyezni, hogy ezek a 28 napos tankönyvi ciklusok azért elég ritkák, hogy pont 28 naponta menstruáció, és pont a 14. napon van a peteérés. Mindenkinek más a hossza, de egy cikluson belül általában a lutális fázis hossza az ami fix, és a folliculáris fázis hossza szokott változni.
Tehát ismét ott vagyunk hogy ahhoz hogy tudjuk hogy mikor estünk teherbe, azt kell tudnunk hogy mikor ovuláltunk. Az ovulációt többféleképp is kimutathatjuk, illetve sok ráutaló jel is van. A legbiztosabb az LH teszt használata (angolul OPK-nak, azaz ovulation prediction kit-nek is szokták mondani). Ez drogériákban (pl DM) kapható tesztek, amik a vizeletben lévő luteinizáló hormon jelenlétét mutatja ki. Az alábbi ábrán jól látható a hormonok jelenléte a ciklus alatt.
Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni, akkor úgy is mondhatnám hogy az ösztrogén megérleli a petesejtet, a luteinizáló hormon ovulációt generál, a progeszteron meg megtartja a terhességet (ha kialakul).
Tehát ezzel a pisiteszttel ha kábéra már tudjuk hogy mikor várható a peteérés, akkor napra pontosan be lehet lőni, mert ahogy elkezd nőni a vizeletben az LH hormon tartalom, úgy válik az LH teszt egyre inkább csíkossá, és akkor amikor az LH csúcs van a vizeletben, akkor két erős csík van a teszten. Tehát kiszabadult a petesejt, innentől 24 óráig életben van még.
Az egyik drámai jel az a testhőmérséklet, mert az a lutális fázisban megemelkedik a folliculáris fázishoz képest általában 0.5 celsius fokkal. Nálam a ciklus elején általában 36.3 körüli volt a hő, míg peteérés után 36.8 környékén. Ez nagyon szépen kirajzolja hogy mikor történt meg a peteérés, viszont az a baja, hogy nem jelez előre, hanem csak a már megtörtént peteérést konfirmálja. Ezért nem jó pl a hőmérőzés védekezésre! Ha megnézzük a példagörbét, akkor látni, hogy a lutális fázis végén a hőmérséklet szépen lassan visszaesik a kezdeti értékekre, azaz még azt is tudja bizonyos értelemben jelezni hogy terhesek vagyunk-e avagy sem, mert ha nem kezd el visszaesni, hanem szépen marad magasan, akkor elég gyanús hogy miért vagyunk ilyen melegek mint egy keltető, hacsak nem…?! szmájli
Ezenkívül még számtalan más jel is van, de ezek már nem ennyire egyértelműek. Megemlítésre méltó még a hüvelyi váladék, (angolul CM azaz cervical mucus) ugyanis az is a ciklus alatt hullámzó hormonok hatására változó. Eleinte általában száraz (a görbénél “-” a jele), ragacsos (a görbénél “S” mint sticky) vagy krémes (“C” mint creamy) – én kérek elnézést, ezek eleinte gusztustalannak hangzottak, de ha belegondolunk bámulatos ez az egész -. A krémes az olyan mintha liszt lenne vízzel, vagy krém. Aztán ahogy közeledik a peteérés ideje, vizes (“W” mint watery) lesz, tényleg mint a víz, majd amikor igazán termékeny az ember, akkor meg tojásfehérje (“E” mint eggwhite) szerű tiszta, nyúlós. Aztán ahogy vége a peteérésnek, újra száraz, vagy krémes. Természetesen nem mindig ilyen egyértelmű, és van hogy egyáltalán nincs egyik vagy másik.
Van még a méhszáj ellenőrzés is (ujjal), ami még gusztustalanabbul hangzik, de ez sem az, bár ezzel nem igazán ildomos a nőgyógyászunknak dicsekedni, mert leteremt hogy mit piszkáljuk magunkat. Pedig – hogy igazán vérfeministián hangozzak: – ez az én méhszájam, nehogymár ne akkor nézzem meg amikor akarom! szmájli, és broáf. Ezzel amúgy nem is kísérleteztem sokat, pedig jól jelez ez is.: ciklus elején a méhszáj viszonylag lent van, kemény és zárt (LFC (low, firm, closed)). Majd ahogy közeledik a peteérés, feljebb megy, puhább lesz és nyitott (HSO (high, soft, open)). A lent és fent, meg a zárt és nyitott az csak viszonyítás kérdése, ha az ember többször nézi, akkor rájön hogy melyik helyzet melyik. A kemény meg olyan kemény mint az ember orrahegye, a puha meg olyan puha mint a szájad.
Rendellenes hőgörbék és okaik
A hömérséklet nem emelkedik
Ez egy peteérés nélküli ciklus tüszőrepedés és hőmérséklet emelkedés nélkül a luteális fázisban. Annak a következménye, hogy sárgatest hiányában nem termelődik progeszteron.
Kivételes esetben léteznek olyan nők, akik a progeszteronszint növekedésére nem reagálnak hőmérséklet emelkedéssel. Náluk előfordul olyan anuvulatórikusnak tűnő ciklus, amelyben a látszat ellenére volt tüszőrepedés. Ebben az esetben ultrahangos monitorozással vagy hormonszint vizsgálattal lehet bizonyítani a petesejt kiszabadulását.
Anovulatórikus ciklusok oka lehet stressz vagy betegség. Ha rendszeresen előfordul, hogy nincs a ciklusban tüszőrepedés, egy egészségügyi probléma, mint PCOS állhat fenn vagy a változókor közeleg.
Két példagörbe, ami azt mutatja, hogy egy anovulatórikusnak látszó ciklusban is lehet tüszőrepedés és tehetbe is lehet esni:
A tüszőrepedés a 33. napon volt, ovulációs vérzés, tojásfehérjeszerü hüvelyi nyálka és páfrányok kísérték:
A tüszőrepedés a 43. napon volt, közvetlenül a termékeny hüvelyi nyálka termelése után. Az ovutesztek is negatívak voltak:
A hömérsékletemelkedés nem egyértelmű
Nem mindegyik luteális szakasz kezdődik jelentős hőmérsékletemelkedéssel. Előfordulhat, hogy a hőmérséklet csak 1/10 fokot emelkedik naponta.
Cikk-cakk görbe
Okok és megoldások:
A digitális hőmérőben kimerülőben van az elem.
Egyes nők számára nem alkalmas a digitális hőmérő. Analóg hőmérő használata jobban beválhat.
5 percig mérjünk, ne a jelző hangig.
Hőmérsékletmérés a hüvelyben pontosabb, mint a szájban.
Zavaró tényezők kizárása, mint láz, alkohol vagy kevesebb mint 3 óra alvás.
Mindig ugyanabban az időben mérjünk.
Magas hőmérséklet a menstruáció alatt
Előfordul, hogy a hőmérséklet a menstruáció alatt még nehány napig magas marad. Ennek oka az előző ciklusból visszamaradt progeszteron vagy a vérzés alatti hormonváltozások lehetnek felelősek.
A pajzsmirigy befolyása az ébredési hőmérsékletre
Nagyon magas alaphőmérséklet utalhat a pajzsmirigyhormonok túltermelődésére (cover line 36,8 fok felett).
Szimptómák: szívdobogás, idegesség, reszketés, félelemérzet, hangulatváltozások, sírós hangulat, megmagyarázhatatlan súlycsökkenés, gyakori éhségérzet, nyughatatlanság, kialvatlanság, alvási zavarok, ciklusproblémák (PMS, ciszták, hosszú ciklus, kimaradó tüszörepedés magas ösztrogénszint mellett, gyenge vérzés), hasmenés, megnövekedett libidó.
Alacsony ébredési hőmérséklet (36,2 fok alatt) utalhat a pajzsmirigyhormonok alultermelödésére.
Szimptómák: megmagyarázhatatlan testsúlygyarapodás, lelassulás, fáradtság, emlékezötehetség csökkenése, depresszió, erős hangulatváltozások, félelemérzet, ciklusproblémák (sárgatest elégtelenség, PCO, PMS, túl rövid vagy túl hosszú ciklus, pecsételő vérzések, tüszörepedés kimaradása, endometriózis, ciszták, megnövekedett prolaktinszint, erős menstruációs vérzés), ösztrogénhiány, korán fellépő változókor, vízlerakódások, állandó fázás, száraz bör, törékeny körmök, székrekedés, magas koleszterinszint, szívdobogás, lecsökkent libidó.
Egy példa arra, hogy pajzsmirigy nélkül is teherbe lehet esni. Ennél a nönél a 11. napon vették ki a pajzsmirigyet és ennek ellenére teherbe esett. Természetesen fontos a gyógyszeres beállítás:
Egy példa arra, hogy egy alacsony ébredési hömérséklettel (cl = 36,1 fok) teherbe lehet esni (pajzsmirigyproblémák ennél a nönél nem voltak):
A hömérséklet a tüszőrepedés idején és a luteális szakaszban
A hőmérséklet leesik a tüszőrepedés előtt
Azt feltételezik, hogy a ciklus legtermékenyebb napja az, amelyben a hőmérséklet még egyszer leesik közvetlenül a luteális fázis elött. Ezen a napon nagyon sok ösztrogén kerül elválasztásra, amely a hömérséklet eséséhez vezet.
Lépcsős hőmérséklet emelkedés
Ez a hőmérsékleti minta gyakran előfordul: a hőmérséklet lépcsőszerűen emelkedik. Ez esetleg egy sárgatest elégtelenségre utalhat, amennyiben a luteális szakasz rövidebb 10 napnál és a szerum-progeszteron szint alacsony (< 10 ng/ml).
Lassú hőmérséklet emelkedés
Egyes nőknél a hőmérséklet naponta csak 1/10 fokot emelkedik. Akkor lehet benne biztos, hogy volt-e tüszőrepedése, ha a hőmérséklet legalább 4 napon keresztül a cover line felett marad. Ebben az esetben a tüszőrepedés néhány nappal előtte történt.
A hömérséklet leesik 2 nappal a pé után
A luteális szaksz második napján (tehát a tüszőrepedés után 2 nappal) megint leeshet a hőmérséklet. Ezután a hőmérséklet újra emelkedik és a ciklus végéig a cover line felett marad.
Egy ilyen görbével is teherbe lehet esni, akkor is, ha a hömérséklet egészen a cover line alá esik:
A hőmérséklet leesik egy héttel a tüszőrepedés után
A luteális szakasz közepén újra ösztrogéntermelésre kerül a sor, ami a hőmérséklet 1-2 napos esését okozza. Az ösztrogén felelős a hüvelyi nyálka termeléséért is, így ebben az időszakban krémes állagú nyálkát is szoktak tapasztalni. Ez a jelenség ugyan időben összeesik a beágyazódással, de ezzel nincsen semmilyen összefüggésben. Így sajnos ez alapján nem lehet egy esetleges terhességre következtetni.
Mivel ez a jelenség mindig érdekel valakit, végeztem egy kis felmérést: kiértékeltem 100 terhes görbét és 100 görbét, amely a menstruációval végzödött. Arra figyeltem, hogy vajon a hőmérséklet újra esik-e a ciklus második felének közepén (4-10 nappal a tüszörepedés után) és hogy ezzel egy idöben esetleg hüvelyi nyálka megfigyelhetö volt-e.Az eredmény:
Amint megfigyelhetö, nincs arányos összefüggés a hömérséklet leesése (+nyálka) és a beágyazódás között. |
A hőmérséklet leesik a menstruáció elött
A legtöbb ciklusban a cl alá esik a hőmérséklet a menstruációt megelőző napon vagy a menstruáció napján. Ez azzal áll összefüggésben, hogy a sárgatest abbahagyja a progeszteron termelését, amely a magas hőmérsékletért volt felelős.
Egy példa arra, hogy a hömérséklet a ciklus végén leesik (itt 13 nappal a tüszörepedés után), mégis terhesség áll fenn. Ugyan ez nem szokványos jelenség, inkább kivétel:
A luteális szakasz túl rövid
A luteális szakasz hossza nem változik jelentősen ugyanannál a személynél. Normális esetben 12-16 napos. Ezzel ellentétben a ciklus első fele (follikuláris szakasz) nagy változásokat mutathat.
Következő okai lehetnek annak, ha a luteális fázis 10 napnál rövidebb:
- Ez utalhat sárgatest elégtelenségre (felső görbe), amely a teherbeesést jelentösen megnehezíti vagy meg is akadályozza.
- Az is lehetséges, hogy a szervezet pár nappal többet igényel, amíg a progeszteronszint emelkedésére hőmérséklet emelkedéssel válaszol (alsó görbe). Ebben az esetben nem áll fenn sárgatest elégtelenség.
Annak eldöntésére, hogy melyik változat áll fenn, pontosan meg kell állapítani a tüszőrepedés idöpontját. Ez azon a napon történik, amelyiken a legjobb minőségű hüvelyi nyálka érzékelhetö, vagy a pedig a rá következö napon. A hőmérsékletnek 5 nappal a tüszőrepedés után emelkednie kell. Ebben az esetben azok a napok is a luteális szakaszhoz tartoznak, amelyek a késői emelkedés miatt még a cover line alatt vannak.
Két példa arra, hogy a hőmérséklet a tüszőrepedés után több napot igényel az emelkedéshez és hogy egy ilyen görbével is teherbe lehet esni. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a hömérséklet mindkét esetben lépcsösen emelkedett. Ezeket a görbéket be lehetne sorolni a “A luteális szakasz hőmérséklete alig emelkedik a cover line (cl) fölé” kategóriába is (esetleg fennállhat egy összefüggés is, hiszen mind a három kategória valahogy a progeszteronszinttel van összefüggésben):
A hőmérséklet csak 5 nappal a tüszörepedés után emelkedik. Az ovuteszt utal a korábbi tüszörepedésre, a jelzett napon:
A hömérséklet csak 7 nappal a tüszörepedés után emelkedik. A nyálka és a méhszáj jól jelzi a tüszörepedést:
A luteális szakasz hőmérséklete alig emelkedik a cover line (cl) fölé
Amennyiben a luteális szakasz hömérséklete csak éppen hogy a cover line felett van, ez utalhat arra, hogy a progeszerteron mennyisége kevesebb. Nem ok az aggodalomra, mert nem a hőmérséklet magassága, hanem a luteális szakasz hossza mérvadó. Sokszor olvastam már tévesen fórumos hozzászólásokban, hogy a terhességhez 37 fok felett kell lennie a hömérsékletnek. Ez nem így van! Szerintem erre elég példagörbét találtok ezen az oldalon.
Terhes vagy nem terhes?
Több mint 18 napos luteális szakasz
Ha a hőmérséklet több mint 18 napig fent marad, ez utalhat terhességre. Ennek oka, hogy a ciklus végén a sárgatest nem fejlődik vissza és továbbra is progeszteront termel, ami a hömérséklet szintjét magasan tartja.
A luteális szakasz hossza nem mutat nagy szórásokat, mindig kb. egyforma. Ha a luteális szakasz általában 13 napos és a hömérséklet már 16 napja magasan van, akkor nagy a valószínűsége a terhességnek. Ha viszont a luteális szakasz normálisan 16 napos, akkor 19 nap után valószínü a terhesség.
Vigyázat!
Egy ciszta is magasan tarthatja a hömérsékletet, anélkül hogy egy terhesség állna fenn. Ugyanez a hatása a progeszteron tartalmú szereknek is, mint utrogesztán, duphaston vagy homeopatiás szereknek, mint bryophyllum. Németországban azt javasolják utro és duphaston szedése esetén, hogy addig ne hagyja abba a nő a szerek szedését, amig a várt vérzés napján negatívat nem tesztelt. Különben a baba a progeszteron hiányában elköszönhet. Ha a teszt pozitív, akkor a progeszteront a 12. hétig is lehet szedni, így nem fog megártani.
Léteznek nagyon ritka HCG-termelő ciszták, amelyek ugyan csak akkor termelnek HCG-t, ha már rosszindulatúak. Az angol nevük “dysgerminoma”. Ezek tévesen pozitív terhességi tesztet eredményezhetnek. Egy normális ciszta nem termel HCG-t.
Ezen kívül léteznek egyéb HCG-termelő sejtek is (terhesség nélkül), amelyek férfiakban is megjelenhetnek: a tüdöben, a mellékvesében, a herékben, a mellben vagy a hasnyálmirigyben. Ezek is hamis eredményre vezethetnek.
Egy példa arra, hogy egy sárgatest ciszta terhesség nélkül magasan tarthatja a hömérsékletet, egészen a következö ciklus végéig is. Ennél a német hölgynél a ciszta a 43. napon szétpukkant és nagy fájdalmakkal kórházba kellett, hogy menjen. A vizsgálatnál még egy sárgatest volt látható, amely valószínüleg a 35. napi tüszörepedés eredményeként maradt vissza:
Trifázisos ébredési görbe
Egy trifázisos görbe azt jelenti, hogy három hőmérséklet szint figyelhetö meg. Ez legtöbb esetben terhességre utal. A hőmérséklet a luteális szakasz közepén még egyszer megemelkedik, mert több progeszteron termelődik. A trifázisos ciklusok 4,5%-a viszont nem terhes!!
Két példa arra, hogy egy trifázisos görbe nem mindig jelent terhességet:
A hőmérséklet leesik a pozitív terhességi teszt után
Ha a hőmérséklet több mint 18 napig magasan van és a terhességi teszt pozitív, sikerült teherbe esni. Amennyiben a hőmérséklet erősen leesne, akár a cover line alá, ez egy vetélésre utalhat. Föleg, ha pecsételö vérzés kíséri.
Egy példa arra, hogy a pecsételés és leeső hömérséklet nem mindig jelez vetélést. Ennek a hölgynek egészséges kislánya született. Azért jobb óvatosnak lenni és ajánlatos orvoshoz menni:
Köszönöm, ez egy nagyon profi és hasznos anyag!