A szülésem előtti napon, 2009. márc. 20-án már reggeltől görcsölgettem picit. Ekkor voltam 38 hetes és 4 napos. Délutántól tűnt úgy, mintha rendszeresség is lenne bennük, akkor el is kezdtem írni őket egy papírra. Eleinte 20 perc körüliek voltak, estefelé már 10 percesek. Ekkor még elmentünk apával a városba venni néhány dolgot (emlékszem, a sárgarépát több helyen is kerestem), közben amikor jöttek a görcsök, megálltam “vajúdni” kicsit, aztán mentem tovább. J Apa ekkor már egyre feszültebb lett, mondta, hogy menjünk inkább haza. Otthon még jól bevacsoráztam, pedig anyukám és a párom is többször figyelmeztettek, hogy ne tegyem, mert valószínűleg nemsokára szülni fogok. Mivel első terhességem volt, ezért abszolút nem hittem el, hogy ebből nemsokára tényleg baba lesz, egyszerűen nem tudtam elképzelni, túl misztikus volt nekem a dolog, hiába mozgolódott a pocakomban. Utána még Tv-ztünk, emlékszem, a Barátok közt alatt már elég rendes görcseim voltak. Közben többször is elmentem vécére, akkor már én is izgulni kezdtem. Felhívtuk a szülésznőmet, aki pont bent volt a kórházban és kérdeztük tőle, hogy mit tegyünk. Ő azt mondta, hogy ha 5 perces fájásaim lesznek és 1-1 fájás legalább fél-1 perc hosszú, akkor indulhatunk. Apa egy üres papírlapra jegyezte fel a fájásokat, miközben mérte őket. Többször el akart már indulni a kórházba, de én kitartottam, úgy éreztem, inkább itthon, a megszokott környezetemben szeretnék lenni addig, amíg nem kell tényleg mennünk. Hajnali ¾ 1-kor mentünk be végülis a kórházba 5 perces fájásokkal. De még mindig nem tudtam elhinni és felfogni, hogy nekem tényleg lesz hamarosan egy kisbabám. Előtte nap még NST-n voltam, ahol semmi nem tűnt úgy, mintha közeledne a szülés és a méhszájam is teljesen zárt volt. Felvették az adataimat, megvizsgáltak és megkaptam a beöntést. Az adatfelvétel és a beöntés alatt már elég erős fájásaim voltak. Az egyre erősödő görcsöktől viszont elkezdtem szépen gyorsan tágulni, bő 1 ujjnyira voltam már nyitva, mikor bementünk a kórházba. Ott pedig óráról órára nyíltam egy ujjnyit. Megvizsgált az ügyeletes orvos, aki egy fiatal nő volt, megnézte a magzatvizet, mondta, hogy az teljesen tiszta. Mondták, hogy gyors szülés lesz, minden ment szépen, ahogy kellett. Nem adtak semmilyen fájdalom csillapítót és oxitocint se, mert nagyon szépen jöttek egymás után a fájások, nem volt szükség semmi beavatkozásra. Az alternatív szülőszobán voltunk (félhomály, francia ágy, labda, kötél, bordásfal, szülőszék) és nagyon jó volt az, hogy éjszaka volt, csend volt, nem volt mozgás, más akkor nem szült rajtam kívül, szóval nyugi volt, ez így utólag visszagondolva nagyon jó volt! Fél 3-kor jött be a saját orvosom. Közben egyre ment lejjebb a baba a szülőcsatornában, egyre lejjebb tudták már hallgatni a szívecskéjét, készülődött kifelé. A szívhang végig teljesen jó volt. Amikor beért az orvosom, akkor már eléggé szenvedtem, szinte nem is volt szünet a fájások között. Nagyon jó volt, hogy Apa ott volt velem, rengeteget számított a jelenléte, masszírozgatott, simogatott a fájások alatt. Ezután burkot repesztettek, kb. hajnali 3-kor. 3/4 4-kor felmásztam a szülőszékbe és 4.20-kor a 3. tolófájásra kibújt Alexa. A kitolási szakasz már nem is volt vészes. A dokim és a szülésznőm tündériek voltak, rengeteget segítettek. Bíztattak, tényleg csapat munka volt az egész. Nagyon sok erőt adtak lelkileg, de szerencsére valahogy ösztönösen nyomtam és relatíve hamar kibújt a kislányunk. 3170 g-mal és 50 cm-rel született meg 2009. március 21-én.
Az orvosom és a szülésznőm mondogatták a kitolás közben, hogy már látjuk a fejét, van hajacskája, na még egyet nyomni, még egyet….hú, én ekkor már nem is nagyon voltam magamnál, olyan volt, mintha kívülről láttam volna az egészet. Egyes részek ki is estek, de végülis akkor már majdnem 24 órája fent voltam és eléggé ki voltam merülve. A gátmetszésből és a varrásból meglepő módon semmit sem éreztem. Mikor kibújt a bébikénk, Apa elvágta a köldökzsinórt és egyből rám tették és cicire is rakták egy picit. Utána elvitték lemérni, fürdetni, öltöztetni és 2 órán át még ott bent voltunk a szülőszobán. Apa végig fényképezte ezeket az eseményeket. Az az idő, amíg a szülőszobán pihentünk hármasban, meghitt és csodaszép volt, ekkor váltunk igazi családdá. Anyukám és a 2 húgom kint izgultak értünk a folyosón. 6.20-kor toltak ki, akkor már semmi bajom nem volt, még mosolyogni is tudtam. És tényleg nagyon igaz, hogy ahogy ráteszik a babát szülés után a hasadra, minden fájdalom megszűnik, törli az elméd az elmúlt órákat és csak a szépre emlékezel.
Hédi (33), Alexa anyukája
Ha Te is szeretnél megjelenni az oldalon, küldd el szüléstörténetedet és egy pár napos képet a babádról az info kukac pocaklako pont hu címre!
