ctg_papir

CTG (NST) vizsgálat

CTG: cardiotokográfia – szívhangot és méhtevékenységet rögzít

NST: non-stressz teszt – szívhangot, magzatmozgást és méhtevékenységet rögzít.

A CTG a kardiotokográf rövidítése, mely egy olyan speciális műszer, amivel a magzat szívműködése és a méh aktivitása egyszerre figyelhető és mindezt egy papírszalagra rögzíti. A regisztrált szívműködés folyamatos görbeként látható (felső vonal), melynek változásából következtethetünk a magzat állapotára. Ehhez figyelembe kell venni még a méhtevékenység görbéjét is (alsó vonal). Ha rögzítjük a vizsgálat alatti magzatmozgásokat is, újabb információt nyerhetünk.

A CTG vizsgálat a 20. héttől bármikor elvégezhető, azonban a terhesgondozás során csak a 36. héttől kezdve NST formában (lásd később) hetente, majd a terminus után 1-2 naponta javasolt, valamint a vajúdás, szülés alatt pedig körülbelül 2 óránként történik egy-egy 20 perces regisztrálás, amennyiben az eredmények rendben van, szükség esetén akár folyamatosan is hallgatni lehet a babát.

CTG vagy NST?

Kórház és felszerelésfüggő, hogy melyiket végzik.

A CTG készülékről, a vizsgálat menetéről:

A CTG-nek két érzékelője van. Az egyik a szívműködést figyeli, a másik a méhtevékenységet. Mindkét detektort a hasra rögzítik egy puha pánttal. Az érintkezést ultrahang zselével segítik elő. A mérést általában 20 percig végzik ülő, vagy féloldalt fekvő helyzetben. A vizsgálati idő alatt a gép egy papírcsíkra rögzíti az eredményt, két görbe formájában. Ez alapján a vizsgálóorvos értékelni tudja a szívfrekvencia olyan változásait, melyek a magzat mozgásával és a méhtevékenységgel függenek össze, és ezek alapján következtet a baba állapotára, oxigén-ellátottságára. A felső vonal a magzat szívfrekvenciáját, az alsó görbe pedig a méhtevékenység erősségét ábrázolja.A CTG vizsgálat teljesen veszélytelen. Egyes irányzatok szeretnék csökkenti a magzat Doppler ultrahang terhelését, mely kisfokú melegedést idézhet elő, ezért kifejlesztették az ultrahang nélküli CTG-t is.

Milyen elven működik a kardiográf?

A cardiográf ultrahanggal, ún. Doppler elv alapján érzékeli a szívlüktetést. Két szívösszehúzódás között eltelt időből kiszámítja a pillanatnyi, egy percre vonatkoztatott szívfrekvenciát. Ezt folyamatosan regisztrálja a CTG papíron. A magzati pulzusszám pillanatnyi értéke 120-160/perc között normális a terhesség 36. hetétől.  Megfigyelhető, hogy a magzati szívfrekvencia szinte állandóan változik, így a görbe “fűrészfogszerű” apró ingadozást mutat. Ez a szívműködés ún. oszcillációja. Az oszcilláció nagysága (amplitúdója) és időbelisége (oszcillációs frekvencia), szintén fontos jelzője a magzat állapotának. Az alapfrekvencia rövid időn belüli változásai a görbe emelkedését (akceleráció) vagy süllyedését (deceleráció) okozhatja. Ezek a jelek a magzat oxigénellátottságára utalhatnak. (lásd később). A magzati szívfrekvencia ilyen gyors változékonyságának a magyarázata a magzati vérkeringés szabályozásának éretlenségére vezethető vissza. Míg egy érett szív a kisvérkör és a nagyvérkör felől érkező vérmennyiségek közötti egyenlőtlenséggel és az erek ellenállásával a szívizom erejének szabályozásával küzd meg, addig a magzat szíve a pulzusszám gyors változásával reagál.

Hogyan mér a tokográf?

A méhműködést a készülék a méh összehúzódásakor megváltozott szöveti elektromos vezetőképességgel lehet mérni. A méhizom nyugalmi állapotában is aktív. A méhtestben percenként több, kisebb ingerhullám terjed végig (Alvarez hullámok). Ezek az összehúzódások a várandósság alatt egyre fokozódnak. Időnként egy-egy erősebb méhtevékenység is regisztrálható anélkül, hogy ezt a kismama érezné, vagy fájásként élné meg (Braxton-Hicks-kontrakciók). Ezen összehúzódások funkciója valószínűleg a méhizom tornája, valamint a lepényi vérkeringés felfrissítése, teljesen élettaniak, nem kell tőlük megijedni.

NST: non-stressz teszt

Az NST egy nyugalmi állapotban végzett CTG vizsgálat, mely során a magzat mozgásait is rögzítjük. Ezt a kismama egy nyomógomb segítségével jelzi a készüléknek. Az eredmény háromféle lehet:

Reaktív : a görbe jó, a magzat aktív és a magzatmozgásokra a görbe rövid ideig tartó emelkedéseket mutat (akcelerál)

Suspect :  azaz gyanús. Kisebb eltérések láthatók a görbén, melyek nem egyértelműen kórosak. Néha csak az a magyarázat, hogy a magzat alszik, inaktív.  Ilyenkor 30-60 perc múlva ismétlés szükséges.

Nem reaktív :  a görbe kóros jeleket mutat (120/perc alatti tartós szívfrekvencia, beszűkült görbe, süllyedések -decelerációk stb.). További vizsgálat szükséges, mivel oxigénhiányos állapot fenyeget.

Tanácsok, hogy aktív legyen a magzat:

csoki, 1 liter víz, zene, uhs ébresztés

Mi látható a görbéken? Mire lehet belőlük következtetni?

A magzat szívlüktetése nem olyan egyenletes, mint felnőttek esetén, hanem pillanatról pillanatra változik. Ennek az az oka, hogy a magzat keringése, és annak szabályozása még éretlen. Ezért a görbe, ami megjelenik a papíron, nem egyenletes, hanem „fűrészfogszerű”, azaz egy adott érték (például 130) körül ingadozik.

Ezt a változékonyságot oszcillációnak/variábilitásnak nevezzük, mely az NST-görbén az egyik fontos információt nyújtja a magzat állapotáról. A megfelelő oszcilláció a baba jó oxigénellátottságát tükrözi. Oxigénhiány, rossz méhlepény-keringés esetén ez a variábilitás lecsökken, vagy ritkán meg is szűnik, a görbe nem fűrészfogszerű, hanem kiegyenesedik. Ez súlyos állapotra utalhat.

Normális terhesség során a magzat pulzusszáma – így az alapvonal, azaz görbe frekvenciája – nyugalmi állapotban 120-160/perc között van. Az alapfrekvencia tartós, több mint 10 percig tartó megemelkedésének (tachycardia) több oka is lehet, például az anya lázas állapota, magas vérnyomása, pajzsmirigy-túlműködése,  méhen belüli fertőzés, a baba vérszegénysége, illetve különböző gyógyszerek hatása. Ha a magzati szívfrekvencia tartósan 120/perc alatti (bradycardia), az az oxigénhiány egyik legfontosabb jele, gyors beavatkozásra van szükség.

A pulzusszám a magzat mozgása következtében egészséges esetben megemelkedik, de csupán fél-egy percre. Ez a rövid ideig tartó, átmeneti frekvenciaemelkedés az akceleráció, azaz gyorsulás. Az NST-vizsgálat 20-40 perce alatt legalább 2-5 ilyen, magzatmozgáshoz társuló gyorsulásnak kell megjelennie ahhoz, hogy a görbe „reaktív” legyen. Az eredmény nem megfelelő, azaz nem reaktív, ha egyáltalán nincs akceleráció.

Ha csak 1-2 gyorsulás van jelen a görbe enyhén reaktív, ha 5-nél több, akkor hiperreaktív. Nem reaktív görbe esetén lehet, hogy a baba csak inaktív, vagy alszik, azonban utalhat oxigénhiányra is. Ilyen esetben meg kell próbálni felébreszteni a magzatot a has mozgatásával, evéssel, egyszerre sok folyadék elfogyasztásával. Bizonyos helyeken ultrahangos ébresztővel “becsöngetnek” a pocakba, ettől a baba általában megugrik, felébred. Ha nem sikerült, akkor 1-2 óra múlva megismétlelhetik a vizsgálatot, vagy szükség esetén egyéb vizsgálati módszereket alkalmazhatnak.

Ha a görbén rövid ideig, néhány másodpercig tartó frekvenciacsökkenés, lassulás/deceleráció látható, mely nem függ össze méhösszehúzódással, és nem ismétlődik, az nem jelent feltétlenül kórosat. Viszont ha rendszeresen, a fájásokat követően, vagy a fájástól függetlenül lép fel és percekig tart, akkor az a magzati veszélyeztetettség jele lehet, kivéve a kitolási szakban a fájásokkal pontosan egyidőben jelentkező lassulás, ami reflexes változás, és nem kell megijedni a jelentkezése esetén.

kiértékelése – senki ne csinálja magának!

Terheléses CTG vizsgálatok:

A terhelés alatt a méh és a méhlepény vérkeringése kissé csökken. Amennyiben a lepényi keringésnek nincsenek tartalékai (rejtett elégtelenség), a CTG-n kóros elváltozások jelennek meg. Terhelést jelent a fizikális terhelés (torna, guggolás, szobakerékpár, lépcsőzés), méhösszehúzó oxitocin infúzió (OTT- oxytocin terheléses teszt), vagy az emlőbimbó stimulációjára kialakuló méhösszehúzódás (EST- emlő stimulációs teszt). Manapság az ultrahangos keringésvizsgálatok (flowmetria) alkalmazása kiváltották a terheléses CTG vizsgálatokat. Ennek ellenére napjainkban is végeznek ilyen vizsgálatot, bár ritkábban. Akkor válhat szükségessé, ha a görbe nem reaktív, és a variabilitás csökkent, ami arra utalhat, hogy a magzat alszik. A megfelelő regisztrátumhoz a magzatot szeretnénk felébreszteni, mert az NST eredménye ilyenkor nem egyértelmű. Ilyenkor a kismamának nem túl megerőltető gyakorlatot kell rövid ideig végezni (guggolás, lépcsőzés, szobabiciklizés), majd ezt követően megismétlik a vizsgálatot, ezt hívjuk FTT-nek (fizikális terheléses teszt). Így, ha a magzat csak aludt, vagy inaktív állapotban volt, de az oxigénellátása megfelelő, várhatóan felébred, és aktívvá válik, a görbe pedig reaktívvá.

Ha az eredmény nem mutat megfelelő javulást, egyéb vizsgálatot is végezni kell, erre az áramlásos ultrahang-vizsgálat (flowmetria) terjedt el, amit egyéb ok miatt is gyakran végeznek. A terhelést gyógyszerrel, oxitocinnal is el lehet végezni , ez az oxitocin terheléses teszt (OTT); az elvégzéséhez több feltételnek is teljesülnie kell.

Amennyiben rossz a méhlepény keringése, akkor a terhelés következtében tovább romló vérellátás következtében a magzat oxigénellátása zavart szenvedhet, és ez a szívfrekvenciában is változást (csökkenést) eredményez, mely a görbén is megjelenik. Ekkor a terhesség befejezése indokolt. Az OTT-vel ezen kívül láthatjuk a méhtevékenység esetleges kialakulását is a méhösszehúzódást elősegítő oxitocin hatására, ami a természetes vajúdás alatt is felszabadul a szervezetben.

Felhasznált források: www.timmerman.hu, www.webbeteg.hu